Oldalam készítésének célja, hogy bemutassam vidéken, fiatal nőként is lehet a mezőgazdaságot, mint életmódot, életformát választani.
Családom 1997 óta foglalkozik mezőgazdasági termeléssel, melynek vitelében 2002-es családi gazdasággá történő alakulása óta aktívan részt veszek. Több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, mely növénytermesztésre, állattenyésztésre, ill. a kapcsolódó értékesítéshez, és beszerzéshez tartozó folyamatokra terjed ki. 2012 évben aranykalászos gazda, majd 2013. évben mezőgazdasági technikusi képesítést szereztem.
2015-ben döntöttem el, hogy az EMVA támogatási rendszeréből, a fiatal mezőgazdasági termelők indulását segítendő támogatási forrásra pályázzam. Elhatározásom tett követte, mely eredményeként egy sikeres pályázatot követően 2015.09.30-án sor került gazdaságalapításomra Kemenesmagasi Községben egyéni vállalkozás formájában.
Gazdaságom fő profilja a szarvasmarha tenyésztés, hízlalás, növénytermesztés.
Gazdaságépítésem célja egy olyan versenyképes méretű kisgazdaság, mely önfoglalkoztatást tesz lehetővé, és hozzá tud járulni a családom megélhetéséhez!
Gazdaságom vegyes gazdaság. Szántóföldi növénytermesztés mellett húshasznú szarvasmarhák tartása valósul meg a hímivarú szaporulat felnevelése, és az üszők választást követő értékesítése mellett.
A gazdaság által előállított termékek: búza, árpa, kukorica, repce, lucerna. Állattartás keretében választási nőivarú szaporulat, ill. növendék hímivarú szaporulat értékesítésére kerül sor. Kedvező húskihozatalú, könnyen tartható vörös aberdeen angus tisztavérű fajták tartása mellett.
Oldalamra feltöltöttem néhány fényképet, mely betekintést enged mindennapjaimba. Az 1000 darabos tojótyúk állományom csomagolóüzemmel 2018 júniusától működik.
A nyílt nap 2018.04.10 volt.
A képeket megtekinthetik az alábbi galériában! /FRISSÍTVE:2018.07.01/
Remélem felkeltettem érdeklődését, és a jövőben személyes látogatóként, üzleti partnerként is megismerhetem.
Üdvözlettel: Mesterházyné Budinszky Adrienn
Kapcsolódó oldalak: